Távol álljon tőlem olyanokat mondani, mint hogy az élet olyan mint a futball (szép és igazságtalan), végtére is nem olyan, ritkán tart csak 90 vagy 120 percig és döntenek róla tizenegyesek. Ebben a német-olaszban mégis benne volt minden, a küzdés, erőlködés, a sok kihagyott ziccer, kapufa, és a nem várt siker a végén a semmiből.

Bizarr az is, hogy a németek, akik annyit tettek fennállásuk során a labda ellen, annyiszor jutottak bűnrossz, darabos csapatokkal döntőbe, végre összeraknak egy vállalható tizenegyet (tizenegyet, bazmeg, csak sportriporter mond ilyet), mégsem nyerik el a szimpátiám. Hiába hogy a régi kedvenc olaszok közt jóformán csak maffiózók, tippmixcsalók, akik a börtön elkerüléséért játszanak, mégis megint nekik drukkolok, nem is lehet kérdés. És akkor jön egy ismeretlen palermói balhétvéd, aki sosem lőtt még gólt, azt se tudta, mi az, meséltek csak neki róla, és a 119. percben a jobb alsóba helyez, és pár percre mindenki palermói balbekk akar lenni, vagy legalább olasz.

(AFP-képek via Index.)