Nem vagyok megbánós típus, végletesen - azt hiszem - kevés dolgot is basztam el eddig az életben. Az átmeneti elbaszásokat meg korrigáljuk mi ketten: én és az idő.

A munkahely-csere sem lesz megbánós, érzem, bár rám-rámtört az elmúlt napokban, hogy kár érte. A régiért.

Mert van úgy, hogy döntesz, aztán ha nem is bánod meg, elfog egy rossz hangulat. Aztán megint történik valami, amitől fölkavarodik a gyomor, és örülsz, hogy megszabadulsz tőle végre. (Nem a gyomrodtól.)

Rébuszokban beszélek, ja.

Egyébként kinek van biztos módszere fáradtság ellen? (Tudatmódosítón, red bullon, kávén és több alváson túl.)

Öt és fél évvel az első cikkem megjelenése, valamint bő néggyel a szerződéskötés után ma fölmondtam a 168 Óránál.

Az ott töltött sok év persze alapvetően jó emlék (lesz). A szakmán túl sokat tanultam közben a szabadságról meg a korlátokról egyaránt.

És persze jó ideje tudtam, hogy ez egy állomás.