Szeretem az évértékelést, akárha köztársasági elnök volnék. (Ami viszont csak távlati tervem.)

Az idei számvetés mégis munkásnak ígérkezik, mert elmaradozott a blogból a 'Ma kétszer csaptam ki a faszom', a 'Négyest kaptam pedig ötöst érdemeltem' és a 'Jaj, de szomorú vagyok' ciklusom egyaránt. (Egyéb ciklusom meg soha nem is volt.)

Énblogból a napi hasfájásoktól mentes lófaszttudjamicsoda lettünk.

Így hát tarthatatlan a bevett módszer (az évközi pósztok átfutása, összegzése), emlékezetből nyomom, ami nem sok jót ígér. Ezt itt.

2007

Jó év volt, jobb mint az előző kettő (ez és ez), tízes skálán tán kilenc pontos.

Az őszt leszámítva volt igazán jó, de hát, mint tudjuk, az élet nem fenékig tejföl vagy habostorta, nem tejtermék tehát egyáltalán.

Bővebben.

Elszoktam a blogolástól, és nem hiányzik. Abbamaradt a munkanapló, s voltaképpen ez is, csak maszturbálni járok ide néha (szellemi értelemben, ha van ilyen).

Anyu nem takarít már, helyette egy öregasszonyra felügyel. Társalkodónő, ha akarom, bejáró-, ha szigorú vagyok. Akárhogy is, majdhogynem egyedül lakom itthon.

Én újságot írok, nyomtatottat, bár sok minden lóg most a levegőben, így például a jövő. Néha menekülnék, el a politikától, a homlokra nyomott bélyegtől, akár egy rádióhoz, búgni a mikrofonba szexuális orgánumon. (Furcsa/ijesztő mennyire nem látom magam a 'médián' kívül, mennyire nem értek semmi máshoz. Bezárom ezt a zárójelet, messzire vezetne.)

Közben tanítgatok az ELTE mellett egy szakközépiskolában is, rutinnak nem utolsó.

Az egyetem szinte véget ért, szakdolgozok, a deliberatív demokráciaelmélet a téma, lassú a tempó. A határidő március eleje. Ha jól sikerül, megpályázom a PhD-t, enyhítendő a kapuzárási pánikomat és tovább nyújtva amúgy is rétestészta-szerű gyerekkorom.

Nyáron Portugália, élveztem nagyon, és visszamennék szívesen bejárni a vidéket meg pótolni az elveszett fényképeket (a ginjinha is kimaradt).

"Szerelmes lenni nem tudok."

A legtöbb időt (a Zappa - Baross utca - Avar/Árnyas söröző - Lisszabon tengelyen) Andrissal töltöm, ő tán az egyetlen, aki lényegében meg tudná írni ezt a beszámolót, helyettem. Volt köztünk ősszel egy (számotokra) észrevétlen pauza, tudatos távolságtartás, úgymond, most azt hiszem, jót tett.

Egyébként esti borozások és szemforgatás ipari mennyiségben, valamint a Fő utca, mint második otthonom.

Huszonhárom.

A munkahelyen buszos játékkal kompromittálom magam, a 'tévében' sorozatokat nézek (Az elnök embereit, mindenek előtt, de a Prison Breaket se szégyellem), ha film, a Bábel és a Tzameti, ha zene, Skye Edwards nyer idén, amin én is csodálkozom.

A playlist persze szokás szerint Bita-féle szomorkás gitárpoppal tele. A Szigeten Manu Chao, a The Killers és a Madness győz (a sangria, az ágyas meggy és az Irsai Olivér mellett). A polcon a szakirodalom a szép- rovására.

A bankszámlán látszólag megnyugtató (másképp: ijesztően nagy) összegek, bár a lakásvásárlássál járó eladósodástól semmi sem ment meg.

Talán már nem veszem magam indokolatlanul komolyan, tudok nagyvonalú lenni, a lábjegyzetelés helyett.

Azért van még mit tanulni, mindig van.

Az Ákostól kaptam: Old Soviet Christmas card collection.

Kérdezik egy interjúban, mi a Sors.

Egyik öcsémnél, kit Mártonnak hívnak, míg gyermekek voltunk, lényegét tekintve jobban fociztam, és aztán, aztán mégis én lettem a jobb író.

Ez például elég sorsszerű.

Zseniális Esterházy-paródia a literán, olvassátok.

Heten leszünk szenteste, rég volt ilyen, legalább négy-öt éve. Hangulatom még nincsen, de délután, ajándékcsomagolás közben megjön.

A fenyőt beleszuszakoltuk a lábazatba, ferde.

Bokáig ér a hó.

Boldogat, nektek is.

Karácsonyi ajándék 2007

A kollégáim jól ismernek.

Van úgy, hogy belefáradsz a hazugságba. És úgy is, hogy nem lehetsz őszinte, mert csak ártanál vele.

Megesik, hogy a korrektség mást kívánna, mégis hallgatsz, meggyőződésed ellenére. És az is, hogy bár szeretnéd, nem oldhatod meg más életét, hisz' olykor a magadét sem tudod.

Néha csalsz, hogy másnak mutasd magad, mint ami vagy, pedig nincs rá okod. Aztán rájössz, hogy mi számít igazán.

Ma nagyon boldog voltam, és közben ilyen közhelyeken járt az agyam.

Sajnos értelmét vesztette a blogolás. A privát életemről már nem tudok, akarok írni: rájöttem, nem az orvosolja a gondokat, ha ideírom, hanem ha megoldani próbálom őket. Kurva sok kilátástalanság volt ebben a pár hónapban, most mégis helyreállni látszik minden.

És míg a magánéletről nem tudok, a 'hivatalosról' egyelőre nem lehet.

Lesz itt még egy-két pószt, köztük december végén a szokásos évértékelő, aztán lehúzzuk a rolót.