Megint kifogytak a betűk belőlem. Nem mintha ne volna miről írni, a hangulat nincs meg.

Ha a régi blogban volnánk, érzelemdús pósztok sorjáznának itt, hogy csak kapkodjuk a fejünk, és lehetne például párhuzam a tavalyi évvel. Egy éve ilyenkor hasonlóan boldog voltam, bár jól tudtam, hogy elmúlik, most viszont bizakodó vagyok, noha nem szokásom.

Persze sok a kérdőjel a fejem felett, csak valahogy nem zavar annyira.

Ha leltározom az elmúlt két-három hónapot, lett egy jóbarát váratlanul, a semmiből, volt egy csomó hibátlan este, és egy sok sebből vérző, de tulajdonképp szeretnivaló társaság.

Életemet egy Villányi Rosé Cuvéeért? Reális.

A magyar felsőoktatásban tényleg bármi megtörténhet :)

Azt hiszem, ma reggel sikerült úgy beszélgetnem Ambrusék munkáltatójával, hogy senkinek az állása nem forog veszélyben. (Libáé sem, aki most hálás, ez még jól jöhet egyszer.)

Örömteli még, hogy a tegnap éjjel rámtört takarítási kedv eredményeként elhárultak a balkáni állapotok a szobámban, amely immáron olyan rendezett, hogy a felületes szemlélőnek a békéscsabai menekülttábor juthat róla eszébe.

Radikálisan korlátozni készülök továbbá az itthoni számítógép-használatot, és ennek érdekében már csak azt kell kitalálnom, hogyan dolgozom nélküle.

Csupa izgalom az élet.

Fölöttébb kínos beszélgetések sorozatán vagyok túl szerda óta. Ami rosszabb, hogy nem tudok menekülni belőlük, állok ott mereven, úgymond, és bólogatok, helyeselek, meg válaszolgatok kérdésekre, amelyekre nem kellene.

Pozitív egész számot kapok-e, ha összeszámolom, hány emberből nincs elegem néha?

Igen, de egyszámjegyűt.
____

mer' minden ember azt akarja, hogy tovább élhessen másba'
és hogyha ő jó volt, akkor a fia is jó legyen az ágyba'
jó legyen az ágyba'...
az anyjuk meg, hogyha a konyha királynője volt életébe'
akkor a lányát se érje a gézánál, lázárnál, juditnál szégyen.

A 30Y jó.

1. JAMES DEAN BRADFIELD: THE GREAT WESTERN

A szélsőbal kirohanásairól vagy épp Richey Edwards gitáros rejtélyes eltűnéséről is ismert Manic Street Preachers a valaha volt legjobb walesi együttes, bár ezzel nem sokat mondtunk róla. A kétségkívül kiváló albumokat készítő, de seggfej Oasis után ugyanakkor a kilencvenes évek legnagyobb hatású britpop alakulata. Aki ismerkedne velük, a Forever delayed című válogatásalbummal kezdje, aki sorlemezre kiváncsi, annak '94-es Generation terrorists és a két évvel későbbi Everything must go ajánlható.

De a lényegre.

Hazai visszhang nélkül ugyan, de tavaly megjelent az MSP-frontember James Dean Bradfield első szólóalbuma. (JDB persze a filmsztár után kapta a nevét, sőt, apja sokáig kacérkodott a Clint Eastwood Bradfield verzióval, de azt a mama megvétózta.) A Great Western (részletek a blográdióban) akár Manic Street Preachers lemez is lehetne, ám nincs szó arról, hogy JDB így próbálta volna elsütni fölös számait (melyeknek ezúttal a szövegét is ő írta). Hiányzik belőle a szokott világmegváltó düh és lendület, hogy ide csempésszek egy ordas nagy közhelyet: nem akar több lenni annál, ami, egy poplemez; megunhatatlan.

Forgive me, amiért majd' egy hete, hogy pauza van itt, csak közben vizsgaidőszak, mondanám, bár amennyit tanulok, akár írhatnék is ide.

Most éppen közpolitika van a kezemben (jegyzet), meg egy ginzenges-koffeines pezsgőtabletta, hátha ébren maradok tőle, ha már a közpolitikától első olvasatra sem.

Egyébként valamiért szimpatikusak (és akkor óvatos voltam) nekem a mosónők (esetleg kocsisok) modorával fölszerelt harmincas nők. Le kéne erről jönni.

Holnap elmondom, melyik volt a tavalyi év legjobb lemeze, addig szenvedjetek, mintha a Fásy-mulató felvételén.

2. THE BEAUTIFUL SOUTH: SUPERBI

- Gondolom, általában azért nem ilyen zenét hallgatsz - lépett a szobámba pár hónapja a Beatles és Led Zeppelin slágereken nevelkedett főnököm, miután szokatlan, countryszerű dallamok ütötték meg a fülét.

Dehogy, mondtam, és csak részben igazat.

A Housemartins egykori frontembere, Paul Heaton és a dobos Dave Hamingway gründolta The Beautiful South bő tíz éve kedvenc zenekaraim egyike. Egyszerű, dallamos (közhelyes) gitárpopzene, banális helyzetdalok, kitchen sink realism, finom (ön)irónia, semmi különös, tényleg, ha elsőre hallgatod. A banda első, 1994-ben megjelent válogatásalbuma mégis az év legsikeresebb lemeze lett Nagy-Britanniában.

Ezután pedig olyan slágerek következtek, mint a Rotterdam, a Don't marry her vagy a Perfect 10. A zseniális szövegíró Heaton időközben megvált énekesnőjétől, Briana Corrigantől, és az utánozhatatlan Jacqui Abbottot ültette helyére, majd amikor vele is összekülönbözött, Alison Wheelert igazolta le, akibe látatlanul is szerelmes vagyok.

A tavaly megjelent Superbi című album - a kritikai közöny ellenére - megintcsak tökéletes, szinte minden nap meghallgatom. Négy dal róla a blográdióban, köztük az új kedvencem, a Cat loves the mouse.

I’ve been your bird, I’ve been your bitch
I’ve been whatever B you ever wished
I’ve been your cat, I’ve been your chick
I’ve been which ever C you thought to pick
I’ve been your bat, I’ve been your cow
I’ve been whichever B and C that you’d allow
I’ve been your dog, your dragon and your duck
I’ve been whatever D you thought was cool to fuck

3. PLACEBO: MEDS

A Placebo legegységesebb, a legutóbbi, Sleeping with ghosts címűnél sokkalta izmosabb albuma, amely azonban híján van a Special K vagy Every you, every me-szerű megaslágereknek és a Pure morninghoz hasonló balladáknak egyaránt. Tizenhárom kiváló, egyenként és egymás után is élvezhető popdal, igazán kiemelkedő pillanatok nélkül, amit az is bizonyít, hogy alig tudtam dönteni, melyik két felvétel kerüljön róla a blográdióba.

A Placebo az idei Szigeten adott egy korrekt, bár a legutóbbi magyarországi fellépésükhöz mérve csalódást okozó koncertet, és kidobott egy a megelőző próbálkozásnál szerethetőbb, ám a Without you I'm nothing és a Black market music albumok után nem sok újat mondó, fontos, de nem nélkülözhetetlen lemezt, ezért a harmadik a hely.

Elnök embereit nézek, a zenés visszaszámlálás pedig holnap folytatódik.

Ma nem volt kedvem ide is írni, úgyhogy irány a munkanapló.

4. MORRISSEY: RINGLEADER OF THE TORMENTORS

A Smiths énekeseként ismertté vált Morrissey legújabb albuma, brilliáns szövegekkel, hol dallamos, hol melankólikus britpoppal és Elvisre emlékeztető manírokkal. Sokan nem szeretik, pedig hibátlan lemez. Irány a blográdió.

Matt Dillon 76 százalékban hasonlít saját magára a játék szerint, amelyet már mindenki ismer.

Egyébként ma olyan lövöldözős kedvem volt, csak sajnos nem volt mivel.

Kire lett volna, de persze az mindig van.

És ahogy ígértem, az öt legjobb lemez tavalyról, szépen, lassan.

5. MUSE: BLACK HOLES AND REVELATIONS

A sokáig Radiohead-klónnak tartott Muse negyedik sorlemeze, rádióbarát progresszív rock slágerekkel. (Föltéve, hogy rádión nem a Danubiust értjük, vagy hazai versenytársait, és hát nem azt, azokat.) A megszokott félőrült (és giccs-gyanús) hangzáson valamint Matthew Bellamy levegőért kapkodós éneklésén túl ezúttal akad akusztikus gitár, techno- és Pink Floyd-utánérzés is, meg a szokásos nagyívű művészi koncepció, stadionrock az űrben talán.

A Black holes and revelatinons nem az a lemez, amelyikről egy-egy számot kiemelhetnénk, egyben van értelme az egésznek - úgyhogy a blográdióban most tényleg csak ízelítő róla, belőle.

Ha érdekel, melyik sztárra hasonlítasz, egy fotó feltöltése után itt megtudhatod.
Én egy Patrick Swayze, aki vagyok.

Mondanám, hogy próbáld ki, csak hát hosszadalmas, regisztrálni kell, és mint láthatjuk, a végeredmény nem igazán stimmel. Így elsősorban azoknak ajánlott, akik ugyancsak holnap reggel vizsgáznak nemzetközi jogból, és nincs kedvük hozzákezdeni.

Update: Futottam vele még egy kört, ha már B. Peter O'Toolera, Ambrus pedig Liz Taylorra hasonlít, hátha én is kapok egy Julia Robertset, de nem. Lefotóztam magam, hogy ne mondhassa senki, régi képpel játszom, olyannal, amelyik akkor készült, amikor még szép voltam, és a legfrisebb eredmény szerint 73 százalékban Jared Leto, 62-ben Fernando Alonso és Jake Gyllenhaal vagyok, sehol egy nő, akad viszont bennem egy kicsi OJ Simpson, Pim Fortuyn, Vilmos herceg és David Attenborough.

Fájó szívvel, és az önvizsgálat minimumát sem mutatva kimaradok shaza újabb Öt dolog, amit... játékából; vegyük úgy, ha kérhetem, hogy megvagyok elégedve magammal éppen.

Az eredeti mémes játékot (mi az a mém?), amely még decemberben indult viszont szinte végigjártam, vadidegenek titkait olvasgattam hosszan, követtem a linkeket, és arra jöttem rá, hogy szinte mindenki (including me) gyerekkori titkaival rukkolt elő.

Nyilván, ami titok, nem egy láncjáték kedvéért nem lesz az többé. Így van ez itt is.

(Az általam fölkértek közül pite, melyviz, zora és a miniszterelnök válaszolt, megoldásaik a nevükre kattintva érhetők el, úgynevezett linkek segítségével, itt pedig részeredmények.)

Amúgy nemzetközi jogot tanulok, ti pedig leginkább a bita dani, a tárasjáték, az állatos pornó és a csonka andrás buzi keresőszavakkal találtok ide.

Az elnök emberei - végre a hetedik (utolsó) évad kedd esténként az RTL-en.

Santos elnökjelölt, McGerry pedig alelnök-, egykori helyettese, Josh viszi most a Santos-kampányt.

Itt bővebben arról, hogyan nyúlja (ügyesen) a Gyurcsány-csapat a West wing ötleteit - különösen szórakoztató a filmbéli karakterek behelyettesítése, bár Keszthelyi András aligha örül a párhuzamnak, amely szerint alkoholistaként végzi plusz szívrohammal, amikor épp előre léphetne majd.

Láthattuk, micsoda indulatokat kavar a lista, a budajenői Bob Dylan például a valódi (minnesotai) segítségére sietett, amiért az csak a 25. helyet csípte meg.

Most pedig megyünk tovább, a következő tízben a Szigetet is megjárt kedvenc buzijaink, az egyetlen listás magyar együttes, az elsőre Kispál-utánérzésnek tűnő 30Y, amely azonban messze jobb Lovasi kiscsillagos próbálkozásánál, a Pulp-frontember Jarvis Cocker és sokan mások.

A blográdióban pedig ismét durván megsértjük a szerzői jogot, hallgassátok.

6. Scissor Sisters: Ta Dah
7. 30Y: Csészényi tér
8. Arctic Monkeys: Whatever people say I am, that's what I'm not
9. Razorlight: Razorlight
10. The Kooks: Inside in/inside out
11. The Raconteurs: Broken boy soldiers
12. The Kasabian: Empire
13. The Killers: Sam's town
14. Jarvis Cocker: Jarvis
15. The Vines: Vision Valley

A tegnapi premier (prömier, mondanám, ha kiégett színésznő volnék) után, és az új életprogram (új élet-program?) jegyében ma megtekintettük a Vígben a Száz év magányt.

Hangulatos, ötletes, kiváló színészekkel és díszletekkel, csak a köhögő teltház okán mondom, hogy várjátok, amíg elmúlik ez az influenzás időszak, utána nézzétek.

Jó kis cikk lett ez, pihenj nyugodtan pár napot, nem akarjuk Pokollá tenni az életed.

Tréfáskedvű kollégákkal vagyok körbevéve.

Addig hallgattam és halogattam, mígnem rendhagyó módon Top 25 lett a legfeljebb húszasnak szánt listából. Kimaradt az idén - nekem - csalódást okozó RHCP, Keane és Thom Yorke vagy éppen a Flaming Lips.

Mostantól tehát a tavalyi év legjobbnak ítélt lemezei itt, tizesével, az első ötről pedig egyenként is írok majd. A blográdióban egy-egy dal mindegyikről (sajnos nem sorrendben, hanem random). Stay tuned.

16. Peeping Tom: Peeping Tom
17. The Black Crowes: The lost crowes
18. The Veils: Nux vomica
19. Johnny Cash: American V: A hundred highways
20. Yeah Yeah Yeahs: Show your bones
21. The Strokes: First impression of Earth
22. Babybird: Between my ears there's nothing but music
23. Elton John: The Captain & the Kid
24. TV on the radio: Desperate youth, blood thirsty babes
25. Bob Dylan: Modern times

Nem tudom, megfigyeltétek-e, de alig is lettünk vizsgablog. Régen tételcímeket és színes(nek szánt) vizsgázós történeteket írogattam ide, nem-politológus olvasóim nagyobb örömére, most meg szlalomozok az írás- és szóbelik között szótlanul.

Szinte.

A tegnapi volt az a nap, amikor - nem először, de nem is sokadjára - úgy éreztem, hogy talán nem a megfelelő szakra jelentkeztem és járok én. Hogy ez a politikai filozófia bár (becsszó) érdekes, helyenként követhetetlen, általában pedig tanulhatatlan.

Popper, Oakeshott, Strauss rendben van, de Heideggert nem értem, Foucault-t is alig, Nietzsche meg Platón nem érdekel (jut eszembe, ezzel a Platónnal is kéne már kezdeni valamit, mert ez így elég hülyén föst, platón például inkább szállítani szoktak, ugye) és ha a Modern társadalomelméletek után ebből is megbukom, úszni látszik a félév.

Volt tehát szokatlan éjszakai tanulás meg para. Ezután persze azt a tételt kaptam (Kreatív kormányzás), amelyiket ma reggel olvastam el először, mert ezt úgyse kérdezi majd.
Amíg bent voltam, mindenkit ebből kérdezett.

Jókor jött ez az ötös - márcsak azért is, mert B. időközben stréber lett, és nem akarok mindig nála négy jeggyel rosszabbat kapni.

Egyszer már idéztem Harold Laski brit politológust, aki szerint a teológián és a szexen kívül nincs is igazán miről beszélnünk.

Most mintha tényleg nem lenne.

Ha már Áron fölhívta a figyelmet az előttünk álló év tudományos szenzációjára, időzzünk kicsit a Führernél.

"Sajátos körülményként kell értékelnünk, hogy Heidegger vonzódott Hitler karizmatikus személyiségéhez. Ez a vonzalom irracionális alapokon nyugodott, amire a legérdekesebb bizonyíték, egyben elgondolkodtató tény, Karl Jaspers 1933-ból származó anekdotája: Jaspers azon kérdésére, Hogyan gondolhatod, hogy egy olyan műveletlen ember, mint Hitler, képes Németország kormányzására?, Heidegger azt válaszolta, hogy Ez nem kultúra kérdése. Vess csak egy pillantást a gyönyörű kezére!"

(Lánczi András: A XX. század politikai filozófiája)

Igen, tanulgatok.

2007

Nem tudom, milyen évet szeretnék pontosan, min változtatnék.

Jekyll szerint a kölyökimidzstől volna ideje szabadulni már, én meg - mint tegnap írtam - úgy érzem, néha túl (indokolatlanul) komolyan veszem magam.

Jó volna kiegyensúlyozottabbnak lenni, látni, ami fontos, értelmet adni neki; túllendülni (szerényebben: átlépni) a faszságokon, amik körülvesznek olykor. Helyi értékén kezelni a dolgokat.

Jó volna eljutni Kínába végre.

És jó volna valami rendszer az életbe, bele, hogy kevesebb legyen ami hiábavaló.

Megtartani, akik vannak, és nem új barátságok felé menekülni - bár mint láthattuk, van annak is (rövidtávú) bája.

Talán szerelmesnek lenni is jó volna, noha itt mást mond a tapasztalat.

Munkahelyet a közhely szerint hétévente ajánlatos váltani - abból kettő még hátra, meglátjuk, békében, csendben.

Jó volna találgatni a jövőt, mi leszek, ha nagy leszek, és nem felélni.

Na, elmúlt a december, úgyhogy elbúcsúzom. Sajnos kénytelen vagyok megtörni a hagyományt, miszerint az aktuális vendég a végén kirak egy fotót magáról.

Sziasztok.

Dr. J.