Tegnap például rájöttem, hogy tudni kell emberekről lemondani. Csak nem fogok kamaszkorom (hihi) legszebb nyarán szomorkodni. Kispállal élve tehát Énekeljük el azt, hogy vége.
És ha már Kispál, jöhetne is ide a Sziget-élménybeszámoló. De nem az jön még.
Hanem hogy voltam tegnap délelőtt a Fradi-pályán. Rég nem esett meg velem ilyen, legutóbb jó tíz éve. Most viszont hogy NB II-ben a csapat, visszatértem egykori sikereim (nem volt sok, sőt igazából egy sem) helyszínére, álltam hosszasan sorba jegyért a Jászapáti elleni találkozóra, és megtekintettem azt, amit edzésnek hívnak valamiért. Írok is majd minderről meg a meccsről az újságba. Kép odalent.
Aztán persze volt Sziget is Annával, Ambrussal. Néhány fotó innen is, bár a kliséket nem akartam meglőni, mást meg nem sikerült. Voltunk Kispálon (rutin), Jovanottin, aki jó volt, de nem annyira, mint hittem, és a Magic Mirrorban, ahol (mint retro és zokni tudósításából kiviláglik) a Hot Leggs-t csíptük el.
Az elfogyasztott fröccsöktől és mézes pálinkáktól kellően rosszul vagyok egész nap, aminek okán ma estére kulturált szórakozást tervezek.





2 megjegyzés:
külön ügyeltem rá, hogy senki se legyen felismerhető :)
ez olyan jól sikerült, hogy még a fellépők sem igazán azok :D
ez a csütörtöki - tegnap nem láttam őket, mert mindenféle ismerősök közbejöttek...
Megjegyzés küldése