És akkor a koncepcióváltásról, mert bár a grand reopening postban azt állítottam, hogy nincs koncepció, valami azért mégiscsak van.

Éspedig hogy ez nem a régi blog. Rólam szól ugyan (egyik kedvenc témám vagyok), de nem zaklatott lelkiéletemről, és főleg nem azzal a szándékkal, hogy itt írjak ki, mindent ami bánt vagy ami jó. Ettől még ez egy őszinte blog, csak nem írok le mindent, ami van. De amit leírok, az van mind, értitek.

Itt is lesz szó persze baszásról meg érzelmekről, de (mint a búcsúpósztban jeleztem) nem akarom kiadni már magam egészen, nem akarok sebezhetővé válni.

Kurvára boldog vagyok ugyanis, utoljára talán három éve éreztem a helyemen magam ennyire, és nem kívánom elbaszni.

A régi blog amúgy Esterházyval indult, és úgy: élni kell az életet, nem pedig lábjegyzetelni.

Ebben csak részsikereket értem el. Ideje volt továbblépni.

Mindenesetre furcsa most többektől azt hallani, hogy az előző jobb volt, mert azt teljesen öncélúan írtam, terápiás jelleggel. Életem egy meglehetősen szar periódusában kezdődött, és ott is ért véget, bár a két végpont közötti időszak viszonylag boldog volt.

Sokáig nem különösebben érdekelt, ki olvas, és mit gondol, még úgy sem, hogy a bloggerek nagyrészével szemben névvel pósztoltam. Most viszont úgy látom, a sok nyígás nem vezet sehová, ráadásul akik csak onnan ismertek, elég torz képet kaptak rólam.

Nem ígérem, hogy most majd minden másképp lesz, és föltárul a teljes igazság, de remélem, közelebb kerülünk hozzá.

Lesz benne munkám, de végtére is nem szórakozni jöttünk :)