Jaj, drágáim, újra itthon.

Csütörtök óta Ráróspusztán táboroztunk, ahol a térerő se jár. Címszavakban.

Megismertem néhány vasútépítő munkást és egy kutyát, akit Tóth Attilának hívnak.

Mr Octoberrel tegnap tizenhét órát álltunk egyhuzamban a pult mögött, és barátainkon és a néhány igazán szimpatikus elsősön túl főleg az európai viselkedésmintákat hírből sem ismerő embereket szolgáltunk ki. Mindez igen kiváló mulatságnak bizonyult. (Nem.)

Huszonkét éves lettem, és azon gondolkodom, vajon volt-e már szarabb szülinapom, mint a tegnapi, de mivel a helyszínen többen is váratlanul és kedvesen felköszöntöttek, azt hiszem, hogy volt, bár nem emlékszem rá. (Bocs, amiért nem válaszoltam az sms-ekre, de a térerőről mondottak okán csak ma reggel érkezett meg mind.)

Tábor közélebe se megyek most jódarabig, az hétszentség, bár Áronnal tervezzük, hogy kocsma helyett nyitunk egy szifonszaküzletet, lesz higító is.

Akadtak azért jó momentumok.