Általában herótom van a Miért nem tudnak már a politikusok megnyugodni, megegyezni típusú fölszólamlásoktól, de az biztos, hogy ez az ötvenedik évforduló nem a legjobbkor kap el minket.

Ötvenhat persze jódarabig nem lehet konszenzusos ünnep, és most nem a Hóhérok ma is ott ülnek a Parlamentben lemez jön, még akkor se, ha amúgy helyenként ott. Nem ez ugyanis a baj.

A dobtáras Horn például nem különösebben szerette a forradalmat, mégse volt ennyire feszített a negyvenedik jubileum.

A probléma mélyebb, most nem is ásunk utána.
___

Ötvenhat sokféle volt, mert sokféle ember vett benne részt. Nagy Imre bár mártírja lett, egy percre sem mondott le a kommunizmusról, csak annak sztálini verziójáról, a munkásosztály uralmát vagy a köztulajdon primátusát eszébe sem jutott megkérdőjelezni.

Konszenzus csak abban volt, hogy nemzeti függetlenség kell, Mécs és Wittner pedig már akkor is egészen mást gondolt, a restaurációtól is tartó reformkommunistákról vagy az önigazgatásban bízó munkástanácsokról nem beszélve. Volt egy csomó egymással vitatkozó, de végső soron a közös cél érdekében küzdő csoport a műegyetemistáktól a diósgyőri dolgozókig.

Ötvenhat az övék mind, és a legszomorúbb az, amikor egymástól próbálják elvitatni, elvenni.
Ha utódaik teszik helyettük, mai politikusok, az inkább csak szánalmas - ránk nézve.