Enciklopédikus igényű pószt következik, mert ráérek.

Bár úgy volt, a hétvégén dolgozom, a péntek délután után nem biztos, hogy van még hová és miért. Rajtam múlik főleg, és azt hiszem, ideje éberen járni az állásajánlatok világában, nem élből elutasítani, ami szembe jön.

Btw minden jónak vége szakad egyszer, és négy év után nem bánnám, ha most.

Amúgyis szeretem én irányítani az életem, vagy úgy gondolni legalább, hogy én irányítom, ha már magasabb erőkben nem hiszek.

Vannak kényelmi és elvi megfontolások, és nem esnek egybe.

Aztán meg igazán nem az egyetemi ifjúság elkedvetlenítésének céljából, de tavasztól - miután esetleges diplomám ködbe vész - tanítani fogok, ha igaz, három szemeszteren át.
___

Egyébiránt ősz van, mondom távoli kontinensen élő, de magyarul kiválóan értő olvasóim üres halmazának, olyan idő, hogy kinézel az ablakon, süt a nap, majd mire pulóverbe bújsz, beborul, és vehetsz a pulcsi alá még egyet. Vakít a nap aztán újra.

Ilyenkor - nem öltközés közben, hanem ősszel - szoktam mély depresszióba esni, de tudom, hogy most nem fogok. Újabban nem renget meg semmi sem, noha, és ez jó, átlépek a gondokon.

S ha már ősz, igazi novemberi zene az új Beautiful South lemez, a Superbi. Ízelítő a blográdióban, írok majd róla bővebben is.

If rain makes Britain great, then Manchester is greater.

El kéne utazni azért.