Azt hiszem, ma reggel sikerült úgy beszélgetnem Ambrusék munkáltatójával, hogy senkinek az állása nem forog veszélyben. (Libáé sem, aki most hálás, ez még jól jöhet egyszer.)

Örömteli még, hogy a tegnap éjjel rámtört takarítási kedv eredményeként elhárultak a balkáni állapotok a szobámban, amely immáron olyan rendezett, hogy a felületes szemlélőnek a békéscsabai menekülttábor juthat róla eszébe.

Radikálisan korlátozni készülök továbbá az itthoni számítógép-használatot, és ennek érdekében már csak azt kell kitalálnom, hogyan dolgozom nélküle.

Csupa izgalom az élet.