Ha érdekel, melyik sztárra hasonlítasz, egy fotó feltöltése után itt megtudhatod.
Én egy Patrick Swayze, aki vagyok.
Mondanám, hogy próbáld ki, csak hát hosszadalmas, regisztrálni kell, és mint láthatjuk, a végeredmény nem igazán stimmel. Így elsősorban azoknak ajánlott, akik ugyancsak holnap reggel vizsgáznak nemzetközi jogból, és nincs kedvük hozzákezdeni.
Update: Futottam vele még egy kört, ha már B. Peter O'Toolera, Ambrus pedig Liz Taylorra hasonlít, hátha én is kapok egy Julia Robertset, de nem. Lefotóztam magam, hogy ne mondhassa senki, régi képpel játszom, olyannal, amelyik akkor készült, amikor még szép voltam, és a legfrisebb eredmény szerint 73 százalékban Jared Leto, 62-ben Fernando Alonso és Jake Gyllenhaal vagyok, sehol egy nő, akad viszont bennem egy kicsi OJ Simpson, Pim Fortuyn, Vilmos herceg és David Attenborough.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
oh nem vesz el ez olyan sok időt :)
én pl 73%-ban egyezem Jason Newsted-del ill. Aki Hakala-val. Ez utóbbit nem tudtam kicsoda, de úgyfest Rasmus-tag :)
de pl 64%-ban George Harrisonra is hasonlítok hehe :))
de egy másik képen 76%-ban Anuar Zainra, míg 70%-ban Scarlett Johansson vagyok :DD
scarlett johansson? most hogy mondod... :P
nekem asszem 78 volt swayze, de futott még houdini is :)
muhaha, én is scarlett johansson, meg peter o'toole :D ez utóbbi különösen teccik
Én 71%-ban, így a leginkább Elizabeth Taylor-ra hasonlítok. Egyébként valóban megdöbbentő az hasonlóság, lehet, hogy elcseréltek? Ha ezt a Sanyi megtudja... Az már nem is érdekes, h a Rasmus énekesét is könnyedén összekevernék velem az utcán, a játék szerint
ez nem játék, liz ;)
és persze a peter o'toole is tetszik, b :)
Gratulálok! Mégis csak nő vagy!:) lefutattam a közös képünket, ami a déliben készült, és egymás mellett áll Anette Bening (én) és Ninet Tayeb (te)... plusz mind a kettőnknél a második kép
Rachel Stevens...
bizonyára azt hitte a program, hogy ketten alkotunk egy arcot, annette bening így lehettünk csak, együtt... :)
Megjegyzés küldése