Hogy lássátok, komolyan gondolom a költözést, elmesélem, egy kínai út bánta az elhatározást: védhetetlen luxus volna most menni ahelyett, hogy félretegyem a rászánt százezreket, és akkor utazzak, amikor nyugodt lélekkel tehetem. Úgyhogy nem megyek.

(Ez a példázat illusztrálja a pénzhez való szerintem racionális, bár kétségtelenül a nélkülözés alakította viszonyomat.)

Egyébként csupa különös dolog történik, leveleket írogatok például mindenkinek, mi több, apámról beszélgettem az anyámmal (vagy öt éve először, még egy képet is mutattam róla a neten, mire megkérdezte: iwiwen fönt van-e, nincsen, feleltem, bár közbevetőleg itt inkább kedvem lett volna visszakérdezni, miért, bejelölnéd?).

Megtudtam, hogy nyughatatlan természet (sejtettem, végtére is lelécelt) meg hogy benzinkutat akart nyitni a nyolcvanas években, noha ebből feltehetően nem lett semmi sem.

Lám, van bennünk valami közös. (Nem a benzinkút, segítek.)