2008

Jó év volt, így kezdem mindig.

Nem tudom, optimizmus-e ez, s ha igen, vajon indokolatlan-e, vakság, vagy csak megszokás. Akárhogy is, mivel, jobb híján, egymáshoz viszonyítom őket, elmondhatom: jó év volt ez is. Noha nem tudom, hány pontos.

Módszertani nehézség, hogy csak a memóriámra támaszkodhatom, a blogra, mint sorvezetőre, ahogyan korábban, nem, így elmaradnak a zenei és filmélményeimet feldolgozó retrospektív mondatok. Illetve nem is memória kell, inkább a képesség, hogy átszűrjem, mi tartozik ide, mi az, amit ide akarok írni. Ami elmondja, milyen évem volt.

Fontos, leginkább, talán, az előzőekhez mérve.

Februárban otthagytam a 168 Órát, azóta a Zoomnál dolgozom. Felelős szerkesztő, kabarészerű, ahogy formálom ezt a szót, nem is szoktam. A kezdetén úgy hittem, nagy lesz rám ez a kabát. Ezt már nem érzem, bár a helyzet (főnöke lenni másoknak) nem szűnő mértékben szokatlan. Udvariassággal (kedvességet írtam majdnem, ami talán túlzás lett volna) kompenzálom. Nem tudom, jó stratégia-e, de az enyém.

Minekutána több a munkám, mint valaha, kevesebb idő jut magamat marcangolni. És persze kevesebb sok mindenre, amire kéne, sok mindenkire.

Nem bántam meg, legyen elég ennyi; nem kevés.

Diplomám is lett időközben, politológus. A deliberatív demokráciaelméletről szóló szakdolgozatom nem okozott paradigmatikus fordulatot a politikatudományban, azonban megelégedéssel tölt el.

A PhD-t az előzetes (persze bizonytalan kontúrú) tervekkel ellentétben nem kezdtem el, és nem tudom, hogy el fogom-e valaha. Mellette továbbra is csak az egyetemi tanítás lehetősége szól: az ugyanis szerzett örömöt. A középiskolai bohóckodás, ami tart rendületlenül, nem szerez.

S bár a munkával meg az iskolával kezdtem, akárha a jó gyerek, de legalább ilyen fontos, hogy kiegyensúlyozottabb lett a privát életem. (Ide magánt, akartam írni, ám abba a szex is beletartozik, amire ez a balanszírozás nem terjedt ki.) Nem emlékszem hangos veszekedésre, ajtócsapkodásra, sértődésre, örök haragra idénről.

Hogy boldog vagyok, nem állítom, de tudok az lenni tartósan.

Anyu nem társalkodónő már, itthon van.

A nyár a bevált szlovéniai hétvégétől eltekintve elmaradt, az őszre tervezett kínai utat lemondtam. Spórolok, vagy ha azt nem is, a szemem előtt lebeg, hogy jövő nyáron lakást veszek.

Szokatlan ez is, a tudatos tervezés, az eltökéltség, hogy nem csak viccből gondolom felnőttnek magam.

Persze továbbra is sok a felesleges kör, a hiábavalóság, az elpocsékolt idő, pénz, ami helyett talán elég lenne egy üveg Wunderlich rozé és egy dvd, de már látom, hogy nem elhatározás kell mindehhez, hanem igény, és az egyre inkább van.