Az egy pószttal alábbi Bacher idézet eltalált, mert akaraterőm (aminek létezését jobb napokon elképzelt voluntarizmusommal támasztom alá) csak odáig terjed, hogy a katasztrofális helyzeteket elkerüljem, hogy úgyszólván a felszínen tartsam magam, ilyen módon pedig életösztönnek mondható inkább, mintsem akaraterőnek.

Ha az óceánba esel, nem ki akarsz úszni a partra, csak elkezdesz úszni felé, ez nem döntés, én legalábbis még nem hallottam olyan hajótöröttről, aki a vízben észbe kapott volna, hogy már amúgyis régóta készül a halálra (és talán nem csak azért, mert nem volt módja ezt elmesélni).

Messzebbre evezve, "a vállalkozás lényege az, hogy borulás nélkül a felszínen kell maradni; a tenger barát is és ellenség is; és a tengerésztudomány abból áll, hogy kihasználják a hagyományos viselkedésmód minden lehetséges tartalékát, hogy minden egyes ellenséges helyzetben találjanak legalább egy barátot" - írja Oakeshott, párhuzamot vonva a tengerészmesterség és a politika közé, pedig ez akár az élet metaforája (vagy mije, a költői képek nem erősségeim) is lehetne.

Én meg éppen süllyedek, jelenleg elég mélyre.