Már délelőtt kisminkelt punkok és félmeztelen germánok sora kígyózott a bejáratnál.

A repijegy előnye, hogy nem kell sorbaállni, hátránya, hogy utálnak a többiek. Bár talán nem annyira, mint azt az általam nem ismert kollégát (persze milyen értelemben?), aki a VIP-sátorból kilépve tüstént árulni kezdte karszalagját, 25 ezerért.

Nekem ottalvós jutott, ám ezt nem használom ki.

Este Therapy, Quimby, Franz Ferdinand, de csak beleszagolok, mert az első nap sose az igazi, és fáradt is vagyok. (Persze a Nagyszínpadon túl is van élet, ha más nem, hallgatok világzenét és nézek Almodóvar filmeket a melegsátorban, de csak holnaptól.)

Fényképezés talán mégse lesz, mert a végén még az exponálással törődnék a bebaszás és/vagy kikapcsolódás helyett.

Amúgy tele a város a BKV-ellenőrrel. Kivételeznek a külföldiekkel, és jól teszik.

Továbbá első látásra beleszerettem egy szeleteltdinnye-áruslányba. (Vagy szeleteltdinnyeárus-lányba? A lényeg, hogy a dinnye volt szeletelt, nem ő.)