Tetszhalott a blog, ami azért van, mert én újra élek. Nem is emlékszem, mikor ültem utoljára a számítógép előtt. Most se kéne, késő van.

Vasárnap akartam ide pósztolni valami nyomorultat, hogy mennyire félresiklott az élet, hogy úgy teszek mintha minden rendben volna, amikor semmi nincsen, és ha nem vigyázok, lassan magam is elhiszem, hogy jó, pedig semmi sem úgy alakul, ahogy szeretném.

Elmúlt, sőt. Nem úgy általában vagyok boldog, mint sokszor, hanem napok óta csak jól érzem magam, és látható, hogy ez most így marad.

Furcsa, mennyi hibát követtem el az elmúlt egy évben, mennyiszer választottam a rossz utat, a rossz embert, sorolhatnám, pedig most minden olyan kézenfekvő.

Thomas Mann szerint (akit nem pusztán azért idézek, hogy karakteres értelmiségi élt adjak a blogomnak) vannak, akik szükségszerűen tévútra jutnak, mivel számukra egyáltalán nincs is igaz ösvény. Szeretem azt gondolni, hogy én nem vagyok ilyen.

Ezer dolgot írnék még, de érjétek be most ennyivel, igyekszem nem eltűnni azért.

(Jaés a Mélypontban kapható málnás sör, krakkós nosztalgiának remek.)