És akkor a szocializációmról röviden, friss történetbe ágyazva bele.
Áronnal vásároltunk délután, én például egy elektronikai cikket nagy megelégedéssel, amíg haza nem értem. Hálózati kábelt ugyanis nem találtam a dobozban (ez az, aminek egyik végét a műszerbe kell dugni, a másikat meg a konnektorba, ami pedig jellemzően a falban van).
Elszomorodtam, úgymond, amit - szokás szerint - káromkodással adtam a magam tudtára.
Aztán meg fölserkent bennem a fogyasztói öntudat, ami régen nem volt. Újabban meg van.
De messzebbről.
Nem gondolnánk, pedig kedves vagyok, majdhogynem szívélyes. Köszönök előre, magázódom, mosolygok, és más szimpatikus dolgokat csinálok vásárláskor, étteremben mindig. Cserébe általában azt várom: tegyünk úgy, mintha én volnék a vevő. Kuncsaft, ügyfél, vendég.
Ezúttal - vissza a Saturn felé - viszont átverve éreztem magam. Valaki kibugázta a kábelt, a hálózatit, a csomagból, én meg, ha nem bontom ki elővigyázatosan még karácsony előtt a pakkot, égek a fa alatt a félkész ajándékkal.
Ennek okán nagyívű szónoklatra készültem a vevőszolgálaton. A készüléket nem vittem magammal (vissza), amiért kiadós lebaszásra számítottam, így hát frappáns válaszokat gyártottam előre a villamoson. Olyanokat, hogy Ugye nem gondolja, nagyságos asszonyom, hogy vásárolok maguknál egy valamit tizenezer forintért, hazacipelem, aztán meg vissza, csak hogy megmutassam, tényleg hiányzik belőle a háromszáz forintos hálózati kábel? illetve hogy És mégis hogyan van az elképzelve, hogy majd Karácsony után cserélik ki? Maga odaadna az anyjának egy gombok nélküli kabátot?
Minderre nem volt szükség, mert körülbelül három perc sorbanállás után kaptam egy hálózati kábelt.
Jó történet volt, mi?
Akartam még írni a pénzről, arról, hogy mennyire mást gondolok róla most, mint öt-hat éve, de ez csúszik az ünnep utánra.
Engedelmetekkel a tavalyihoz hasonló karácsonyi nyáladzás itt most elmarad. Holnap hajnalban irány az Őrség, ahonnét azért igyekszem bejelentkezni majd, szóval keep in touch.
Legyetek jók, meg boldogak.
(És igen, ez a bejegyzés szarbarna.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
mr. hanky' christmas special :)))
szép karácsonyt!
Megjegyzés küldése