Szeretem az évértékelést, akárha köztársasági elnök volnék. (Ami viszont csak távlati tervem.)

Az idei számvetés mégis munkásnak ígérkezik, mert elmaradozott a blogból a 'Ma kétszer csaptam ki a faszom', a 'Négyest kaptam pedig ötöst érdemeltem' és a 'Jaj, de szomorú vagyok' ciklusom egyaránt. (Egyéb ciklusom meg soha nem is volt.)

Énblogból a napi hasfájásoktól mentes lófaszttudjamicsoda lettünk.

Így hát tarthatatlan a bevett módszer (az évközi pósztok átfutása, összegzése), emlékezetből nyomom, ami nem sok jót ígér. Ezt itt.

2007

Jó év volt, jobb mint az előző kettő (ez és ez), tízes skálán tán kilenc pontos.

Az őszt leszámítva volt igazán jó, de hát, mint tudjuk, az élet nem fenékig tejföl vagy habostorta, nem tejtermék tehát egyáltalán.

Bővebben.

Elszoktam a blogolástól, és nem hiányzik. Abbamaradt a munkanapló, s voltaképpen ez is, csak maszturbálni járok ide néha (szellemi értelemben, ha van ilyen).

Anyu nem takarít már, helyette egy öregasszonyra felügyel. Társalkodónő, ha akarom, bejáró-, ha szigorú vagyok. Akárhogy is, majdhogynem egyedül lakom itthon.

Én újságot írok, nyomtatottat, bár sok minden lóg most a levegőben, így például a jövő. Néha menekülnék, el a politikától, a homlokra nyomott bélyegtől, akár egy rádióhoz, búgni a mikrofonba szexuális orgánumon. (Furcsa/ijesztő mennyire nem látom magam a 'médián' kívül, mennyire nem értek semmi máshoz. Bezárom ezt a zárójelet, messzire vezetne.)

Közben tanítgatok az ELTE mellett egy szakközépiskolában is, rutinnak nem utolsó.

Az egyetem szinte véget ért, szakdolgozok, a deliberatív demokráciaelmélet a téma, lassú a tempó. A határidő március eleje. Ha jól sikerül, megpályázom a PhD-t, enyhítendő a kapuzárási pánikomat és tovább nyújtva amúgy is rétestészta-szerű gyerekkorom.

Nyáron Portugália, élveztem nagyon, és visszamennék szívesen bejárni a vidéket meg pótolni az elveszett fényképeket (a ginjinha is kimaradt).

"Szerelmes lenni nem tudok."

A legtöbb időt (a Zappa - Baross utca - Avar/Árnyas söröző - Lisszabon tengelyen) Andrissal töltöm, ő tán az egyetlen, aki lényegében meg tudná írni ezt a beszámolót, helyettem. Volt köztünk ősszel egy (számotokra) észrevétlen pauza, tudatos távolságtartás, úgymond, most azt hiszem, jót tett.

Egyébként esti borozások és szemforgatás ipari mennyiségben, valamint a Fő utca, mint második otthonom.

Huszonhárom.

A munkahelyen buszos játékkal kompromittálom magam, a 'tévében' sorozatokat nézek (Az elnök embereit, mindenek előtt, de a Prison Breaket se szégyellem), ha film, a Bábel és a Tzameti, ha zene, Skye Edwards nyer idén, amin én is csodálkozom.

A playlist persze szokás szerint Bita-féle szomorkás gitárpoppal tele. A Szigeten Manu Chao, a The Killers és a Madness győz (a sangria, az ágyas meggy és az Irsai Olivér mellett). A polcon a szakirodalom a szép- rovására.

A bankszámlán látszólag megnyugtató (másképp: ijesztően nagy) összegek, bár a lakásvásárlássál járó eladósodástól semmi sem ment meg.

Talán már nem veszem magam indokolatlanul komolyan, tudok nagyvonalú lenni, a lábjegyzetelés helyett.

Azért van még mit tanulni, mindig van.