Nahát, írok ide, azzal a jóleső érzéssel, hogy senki sem fogja elolvasni, végtére is sokáig gondoltam úgy (néha még ma is), hogy amíg blogoltam, sőt, blogger voltam, addig is magamat szórakoztattam vele leginkább, magamon segítettem, bár máshogy, mint általában.
(Jól látod, a mondatok nem lettek egyszerűbbek.)

Az utóbbi félórában blogokat olvastam, blogok régi pósztjait pontosabban, köztük ezét is. Nosztalgia, mondhatnám, ha közben arra gondoltam volna, hogy de jó volt, ám nem így történt, nem hiányzik, mondhatom, semmi abból az időből, amikor blogger voltam. Leginkább, lehet, hogy a blogolás.

Blogokat amúgy azóta nem olvasok, hogy ez megszűnt. Visszatérően senkiét sem, elvétve ezt-azt. Most viszont elindultam egy linken, és messzire vezetett, tulajdonképpen megjött a kedvem, ami persze nem kötelez semmire. Hazudhatnám, hogy mostantól írni fogok ide, de mivel csak magamnak hazudnám, nem kéne.

Egyébként - hogy valami tartalmat is csempésszek ide - szombat este van, sőt, mire publikálom ezt, vasárnap lesz, és én itthon ülök, ami nem szokványos, de most valahogy nem is ejt kétségbe. Volt, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy otthon üljek ilyenkor, és olyan is volt, hogy az ellenkezőjét.

Ebből is kiolvasható, hogy most megint átmenetinek érzek egy olyan időszakot, amiről azt hittem, tartós lesz.

Egyébként, pénzügyi válság ide, oda, és hogy felnőtté válásom dinamikájával villogjak, két hónapja komolyan foglalkoztat a költözés, olyannyira, hogy megfogadtam, a huszonötödik születésnapomat a saját lakásomban ünneplem.

Tekintve, hogy előzőleg még egyetlen fogadalmat sem tartottam meg, ez megfelelő kihívás.