Lesz, természetesen, számvetés, hogyne lenne, félő, hogy eleve azért is kezdtem el újra blogolni, hogy leltározzam ezt az évet, ha már menetközben elmaradt a lábjegyzetelés, de nem ma, mert estig dolgozom (jelképes ez is), és nem volt még időm végigpörgetni, mi minden volt 2008-ban.

Megtanulni írni E/1-ben, az jó volna.

Nem blogot, azt mindenki tud, igaz, nem egyenletesen, hanem. Hogy bukjon elő a lírai én.

Nem akarok író lenni, se költő, csak úgy jó volna tudni, bátornak lenni hozzá, vagy nem is bátornak, inkább magabiztosnak.

Olvasom, hogy talán Angliában a dolgozók harmada kefélt már munkahelyi bulin.

Ilyesmi velem biztosan nem történt a Zoom tegnapi előkarácsonyán. Nem mintha mindenre emlékeznék, ami ott történt, azt például nem tudom, hogyan keveredtem a mosdóba, és vajon mennyi időt tölthettem ott, de tény, hogy amikor magamhoz tértem, a csempén feküdtem, a fejemet az ablakpárkánynak döntöttem és hányásszagú volt a szám, odakintről pedig győzködtek, hogy menjek ki.

Korábban ezt kínos(abb)nak éltem volna meg, most viszont kicsit szégyenkezve és kicsit mégis vidáman meséltem A.-nak el.

Karácsonyi sztrájkot lebegtet Gaskó, a kurva anyját. Úgyhogy foglaltam két Volánbusz-jegyet Zalaegerszegre, huszonharmadikán reggelre. Csak nem karácsonyozunk itthon emiatt a faszkalap miatt.

Nahát, komolyan felötlött bennem, hogy handmade ajándékokkal bővítem a karácsonyi (még üres) repertoárom; persze nem úgy képzeltem, hogy majd varrni fogok, hímezni mintegy, faragni esetleg, hanem hogy a konyhában.

Varrásban amúgy nem vagyok jó, olyannyira, hogy alsóban, amikor a kézügyesség skillt fejlesztendő különböző dolgokat kellett csinálnunk szeretteinknek karácsonyra, általában nem készültem el velük időben. Egy ízben ezért Julika néni 23-án este (amikor családi barátokkal előkarácsonyoztunk), becsöngetett, hozta a zöld, fenyőfaalakú posztót, és leült a vacsoraasztalhoz, mondván hogy fejezzük be, már úgyis csak a gyöngyöket kell felölteni rá.

Csak azt nem tudom, hogy juthatott ez (a handmade dolog) eszembe, és hogy vajon komolyan gondoltam-e.

Nehogy úgy járjak, mint a főnököm, akit tegnap emlékeztetnem kellett, hogy miután feng-shui alapon átrendezte a szobáját és természetgyógyászhoz kezdett járni, fenyegető közelségbe került a veszély, hogy otthagyja a családját Kulka János kedvéért.

A régi blog idején sokszor gondoltam rá, hogy torzít a kép, amit magamról rajzolok, hogy könnyebben, plasztikusabban írom le, ha valami szar, minthogyha jó (azt ugyanis egyáltalán nem), hogy a boldogság unalmas és nincsen hozzá szókészlet.

És arra is, hogy van, aminek az ad súlyt, ha ott a papíron, a monitoron.

Talán ezért is, hogy már úgy gondolom, a nemírás is lehet terápia. Hogy nem kell nyitott könyvnek lenni.

Olyan hangulatváltásaim vannak, hogy azokra nincs tudományos magyarázat.

Másmilyen sincs.

Tegnap megnéztük a Kaméleont, ami egy váratlanul jó film, engem legalábbis eltalált. Nem volna szerencsés itt részletezni, hogy miért, de tény, hogy szerintem kevés izgalmasabb dolog van, mint másnak lenni ahhoz képest, aminek látszol. Nem feltétlenül szélhámosnak, csak másnak.

Tudnám ezt boncolgatni, de minek. A lényeg, hogy megbízhatsz-e bárkiben annyira, hogy legalább vele megpróbáld az ellenkezőjét.

Másfelől (celebspotting) találkoztunk N. frakcióvezetővel, aki a megszokott öltöny helyett vállalhatatlan, babakék pulóvert viselt.

Eredetileg csak azt akartam írni, hogy korlátozni fogom az itthoni számítógép-használatot (kiindulópontnak: a bányász se hoz fel ércet odahaza), de hát énblog ez, vagy mi, úgyhogy idekívánkozik: egyre kevésbé vagyok ura a tetteimnek, a gondolataimnak meg szinte egyáltalán nem vagyok.

Nem tudom, Cassie a Skins S2 utolsó előtti részében hogy kerül egyszercsak New Yorkba, de érdekel, ez kéne nekem is.

Nahát, annyi Augmentint írt fel az orvos, hogy akár dílerkedhetnék is vele. Porrá zúzva, felszívva meg utánaküldve egy szifont nagyon üt.

Egyébként azabaj, hogy nincs baj, de ezt ismerjük: megírta Ottlik, én meg egyszer már bemásoltam.

Beteg vagyok.

Ez abból látszik (például), hogy köhögőrohamok törnek rám, fuldoklom. De nem ám hogy torokból, olyat mindenki tud, hanem tüdőből.

Abból meg, hogy tegnap nem tudtam aludni emiatt, noha ha valamit, hát tizenkét órát aludni betegen is bármikor képes vagyok, az látszik, hogy súlyos.

Van önök között orvos?