A régi blog idején sokszor gondoltam rá, hogy torzít a kép, amit magamról rajzolok, hogy könnyebben, plasztikusabban írom le, ha valami szar, minthogyha jó (azt ugyanis egyáltalán nem), hogy a boldogság unalmas és nincsen hozzá szókészlet.

És arra is, hogy van, aminek az ad súlyt, ha ott a papíron, a monitoron.

Talán ezért is, hogy már úgy gondolom, a nemírás is lehet terápia. Hogy nem kell nyitott könyvnek lenni.