Nagyjából Nussbaum Tibike háromkerekű biciklijének eltűnésével egyidőben az én autómat is baleset érte. A kisgyerekek számára (fémből) készült kocsit lábbal kellett hajtani, mivel pedálok nem voltak benne. Én viszont benne voltam, amikor Imre belerúgott, aminek eredményeként az felborult, és maga alá temetett.

Imre elmebeteg, és akkoriban a közvetlen szomszédunk volt, ma is egy házban élünk vele. Történetesen egy motorbaleset következtében bolondult meg. Korábban taxisként dolgozott, ám a több mint húsz éve a Tátrában elszenvedett ütközés óta nem alkalmas a munkára.

Az ideköltözésünkkor még élt az apja, akivel hangosan üvöltöztek minden este. Mi a fal túloldalán olykor tisztán hallottuk a veszekedéseiket. Ha nem mindössze óvodás lettem volna, talán arra gondolok ilyenkor, milyen nehéz lehet a szüleinek évtizedekig együtt élni vele harminc négyzetméteren. Annál is inkább, mert amikor nem üvöltözött, Imre hangosan nevetett.
_____

Anyám mindvégig megértéssel fordult Imre édesanyja felé, noha nekem gyerekkoromban szilárd meggyőződésem volt, hogy Imrét intézetbe kell vinni. Azt hiszem, a kisautóm felrúgásán túl engem igazolt, hogy a százkilós férfi néha megverte a ház egyes lakóit és az ideérkező vendégeket. Volt, akit csak felpofozott, másnak a fejét verte a postaládába. A hasonló esetek után Imrét kórházba vitték, néhány hét alatt beállították a gyógyszeradagját, majd hazaengedték.

Imre azonban a nyugodtabb hónapok után is rendre kinézett magának valakit, akit meg szándékozott verni. Már az emeleten laktunk, amikor új szomszédunk fiát, Lacit pécézte ki: valószínűleg nem szerette, ha új lakók jöttek. Így esett meg, hogy én bár tízévesen már egyedül jártam iskolába, utóbb hónapokon át mégis az anyámmal és a nálam jó öt évvel idősebb szomszédfiúval együtt indultunk el reggelente, mivel Laci nem mert egyedül kimenni a kapuig, a szülei pedig korán jártak dolgozni.

Imre egyik legkülönösebb, és éveken át tartó szokása az volt, hogy a nap egy pontján fogott egy vödröt, és fellocsolta bő vízzel az udvart. Ha szükségét érezte, akár harmincszor is fordult, úgy öntözte a betont. A vízdíj emelkedésén túl nyaranta ez kevés bonyodalmat okozott, ám télen folyamatosan jégpáncél borította a társasház udvarát. Ha ilyenkor éppen járt arra valaki, Imre ugyancsak leöntötte, amiből esetenként verekedés kerekedett. Imre alighanem tisztaságmániás volt akkoriban.
_____

Nem kedveltem Imrét, és sokáig féltem is tőle, amiért így viselkedett; s bár engem sosem vert meg, kerülni igyekeztem. Körülbelül tíz évig nem reagált a köszönésemre, néhány éve azonban visszaköszön. Huszonhárom esztendő után idén szólított meg először a kapualjban: egy nő kérte, mutassa meg neki az Otthon utcát, ám ő, noha tudta, hol van, nem találta a térképen. Azt gondolom, a nőnek szerencséje, hogy nem tíz évvel korábban kérte Imrétől ugyanezt, mert akkor jó alaposan megverte volna.

Imre állapota azonban sokat javult azóta. Régóta nem verekszik, nem locsol és nem nevet magában, anyám pedig (aki Imre édesanyjával közösen lottózik) évek óta bejáratos hozzájuk, néha beszélgetnek is.

Úgy tűnik, az élet az édesanyját igazolta: amióta a gyógyszeradagját sikeresen beállították, Imre nyugodt ember. Ha az orvostudomány kicsit korábban jut el erre a pontra, néhány lakó megússza nyolc napon túl gyógyuló sérülések nélkül, Lacinak pedig nem kell gimnazista létére egy másik gyerek anyjával iskolába mennie. Ám hogy mi lesz Imrével, ha a hetvenedik évén túl járó édesanyja meghal, nem tudni. Lehet, hogy épp akkor kerül intézetbe, amikor már nem veszélyes magára és másokra.

Imre egyébként szenvedélyes operarajongó, hetente eljár egy lemezklubba.