2006. augusztus 27.

Holnaptól gólyatábor a Balaton-parton négy napon át. Tavaly egy életunt bitadani indult neki, és egy újratöltött tért haza, idén megelégszem azzal, ha nem történik fordítva. Igyekszem nem nagyon aljas lenni majd, mert a jelenlévők egy részét egyszer talán még taníthatom, és nem volna jó, ha úgy emlékeznének rám, mint aki belehányt a tóba.

A blográdióban Mick Jagger és Sheryl Crow, Stereophonics, Starsailor, Sheila Nichols, Manic Street Preachers és New Order, hallgassátok.

De péntekig sem maradtok blog nélkül.

Már az újrainduláskor terveztem, hogy idővel egy-egy a szívemhez, ízlésemhez közel eső bloggert meghívok ide, aki (mint a
Kispadon) egy hónapon át pósztol mellettem, kedve szerint. A szabály csak az, hogy mindenki magát hozza, és senki nem kezd el például az enyémekhez hasonló, bonyolult, és ezért érthetetlen körmondatokat fogalmazni, hogy homogén legyen a tartalom. Most mindössze annyi történik, hogy a távollétem okán pár nappal előrehozzuk az indulást. Íme.

____

Miss September


Református évek után a fővárosban vigasztalódó volt pataki diák. Musicalőrült ügyeletes istennő, akinek humán műveltsége mellett a párolt marhája is figyelemreméltó. Kíméletlen, és jól áll neki. Egyébként az egyik legjobb
csajblog gazdája, csak olykor megfeledkezik erről. Nóra holnaptól egy hónapon át itt is boldogít, fogadjátok szeretettel.

1 megjegyzés:

Sven írta...

Jönnek, jönnek, csak kicsit még lámpalázas vagyok...:)