Csupa őszi zene a blográdió tetején.

Régen amúgy, amikor még úgy tűnt, hogy lehet idehaza is hallgatható adót csinálni, rádiós műsorvezetőnek készültem. Az úgy nézett ki, hogy ültem otthon, zenét hallgattam éjjel-nappal (ahogy teltek az évek, egyre jobbakat) és utánaolvastam mindannak, ami azelőtt történt, hogy tudatos zenehallgatóvá lettem, aztán kazettákra beszéltem, az általam válogatott, rádióból fölvett számok szünetében, és mert elképzeltem, hogy hallgat valaki, időjárásjelentést is mondtam rendre.

Tizenhét évesen meg vendég voltam a kedvenc műsoromban, és mert többeknek úgy tűnt, hogy alkalmas hozzá a hangom, és értelmes mondatokat bírok mondani néha, fölbátorodtam, és jelentkeztem egy próbafelvételre. Aztán amíg vártam az eredményre, megint elképzeltem, amit annyiszor, hogy ülök a stúdió magányában, láthatatlanul, és játszom a kedvenc Beautiful South dalom, és azt lihegem a mikrofonba, hogy Either you are simply beautiful, Or I am simply dumb (akkor talán még lett volna kinek).

Nem, nem vettek föl.