Véget ért a zánkai Kádár János emlékverseny gólyatábor. Képek nincsenek sajnos, az úttörőváros a régi.

Beszámolni kéne persze ide, hogy milyen volt, arról.

Jobb mint hittem. Dacára, hogy Áron és én igyekeztünk arisztokratikus gőggel távol tartani magunkat az eseményektől, panaszra semmi ok, néhány gólya határozottan jóarcnak bizonyult, és ez jó; negyvenöt ember megismeréséhez pedig sehogy se elég négy nap, és hazudnék, ha azt mondanám, mindenki egyformán érdekel.

Akkor is, ha azt mondanám, hogy nem volt, akitől többet vártam. Tudom, kurva talányos tudok lenni néha, de ez egy ilyen műfaj.

Nem is sorolom hát, hogy mit és ki mindenkivel, aki színes történetekre kíváncsi, jöjjön jövőre.
Jól éreztem magam, és bár most ráz a hideg, fáj a torkom, de talán az obligát gólyatábori betegség elkerül.