Meggyógyultam, kipihentem, és sokfelé jártam a hétvégén, írnám (és bővebben), ha írnék mostanában ilyesmit. Énblogot, úti rajzot. Helyette újabb panaszkönyv-bejegyzés, hétvégi tapasztalatok alapján. A MÁV fikázásának természetesen alacsony a sportértéke, úgyhogy próbálok fölülemelkedni, arccal az objektivitás felé.

A Budapest-Őriszentpéter táv 278 kilométer, (elvben) átszállás nélkül. A menetidő 5 óra 3 perc, ami 55 kilométeres óránkénti sebességet jelent. A járat a Ljubljanába tartó Citadella nemzetközi gyors.

Mármost:

1) a nemzetközi gyors 16 helyen áll meg a határig, így Pétfürdőn, Hajmáskéren, Devecseren, Jánosházán, Zalabéren és Őriszentpéteren. Utóbbinál, úticélomnál maradva: az 1200 fős település néhány éve az ország legkisebb városainak egyike. Szavam se lenne, ha a gyors Zalaegerszeg után csak Szlovéniában állna meg és én személyvonatra kényszerülnék.

E logikával (hogy tudniillik egy nemzetközi járat ne álljon meg szűk húszkilométereneként) az állomások kétharmadát és nagyjából félórát lehetne spórolni. Felteszem, a falusiak megszokták, hogy nem áll meg náluk az expressz, helyette csönd van és jó a levegő. (Pétfürdőn nem jó.)

2) az ötórás utazás csak elvben volt átszállás nélküli. Boba és Ukk között júliustól decemberig pályarekonstrukció zajlik, buszra kell szállni, majd vissza a vonatra. (Ebbe nem kötök bele: túl lehetett élni annak reményében, hogy ha elkészül, jobb lesz.)

3) ebből adódóan azonban csak Ukktól közlekednek a járaton megszokott szlovén vasúti kocsik, amelyek bár nem újabbak a hazaiknál, valamivel tisztábbak, legalább a műbőrülést lecserélték bennük s a nyolcszemélyes kupét hatfőssé alakították. Vagyis az út első 181 kilométerén az ember egy saccra 35 éves, dzsuvától ragadó vonaton utazik, szerencsétlen esetben hét társával együtt egy öt négyzetméteres ketrecben. Cserébe nem kell helyjegyet, pótjegyet fizetnie. Más megközelítésben: meglehet, hogy állnia kell.

Kitérő: az európai országok mindössze felében jártam eddig, de szinte mindegyikben ültem vonaton. Nincs kétségem afelől, hogy a térségbeli vasúttársaságok egyike sem igen übereli a MÁV-ot, de nemzetközi vonaton ilyen silány szolgáltatást (lassúságot, koszt, kényelmetlenséget egyidejűleg) még nem tapasztaltam. Se Bukarest vagy Déva, se Krakkó, se Prága, se Koper felé, pedig ébresztett már román határőr és büntetett szlovák kalauz.

Eszemben sincs a hollandiai kényelmet vagy a németországi precizitást idehaza számon kérni (bár lehet, hogy egyszer nem ártana), annál északabbra pedig nem is jártam. Portugália viszont jó példa: Magyarországgal megegyező méretű és lélekszámú ország, ráadásul nem számottevően gazdagabb. Lisszabonból mindkét irányba (keleti és nyugati irány ott nemigen van) utaztunk, és úgy tapasztalatuk, hogy az InterCity vonatok azt nyújtják, ami várható: el lehet velük jutni az egyik városból a másikba emberhez méltó körülmények között, a mi jobb karban lévő IC-vagonjainkra emlékeztető kocsikban és a hazaihoz hasonló áron.

Csakhogy ez ott az alsó kategória, fölötte az AP (Alfa Pendular) vonatok vannak, amelyek félórával gyorsabban teszik meg a Portóig tartó utat, a jegy 20 helyett 28 euró, cserébe kényelmesek. (Annak alátámasztására, hogy igényeink nem eltúlzottak: mi az olcsóbb megoldást választottuk.)

Szerintem ez az a szolgáltatás, amiért egy, az átlagosnál szegényebb európai államban pénzt lehet kérni. Merthogy (ezzel visszakanyarodva Magyarországra) az utazás ára az, ami miatt ezt elkezdtem írni.

4) ugyanis (és most kapaszkodjunk az Ajkán felszállt emós fiú által félig elfoglalt olajzöld műbőrkarfába) ez az utazás 3790 forintba került.

És akkor itt kínálkozik néhány érdekesség.

Például hogy Őriszentpéter ennél gyorsabban, alig négy és fél óra alatt is elérhető Budapestről vasúttal, méghozzá három átszállással, és húsz kilométerrel többet (297-et) utazva. Nem vicc: a Székesfehérváron és Veszprémen át vezető pálya állapota olyan siralmas, hogy a Győr felé kerülő IC egy órával előbb ér Szombathelyre, mint a szinte nyílegyenesen haladó gyorsvonat.

Igaz, a hosszabb távon a helyjegy miatt az utazás ára 4875 forint. A retúré tehát lényegében tízezer. Kicsit több, mint amennyiért a göteborgi (egy útra szóló) repülőjegyemet vettem nyáron. (Hogy Lisszabon és Madrid között két éve ennél valamivel kevesebbért repültünk oda-vissza, szóba sem hozom.) Tájékoztatásul: a havi nettó átlagkereset 120 ezer.

Nincs jó megoldás, hiába kényelmesebb az IC, a háromszori átszállás (főleg csomagokkal) kiegyenlíti a különbséget.

Ennek fényében legalábbis fölbasz, amikor azt olvasom: nem szabad megengedni, hogy egy vállalkozás (amely az államvasúttal ellentétben költségvetési támogatásra nem tart igényt) buszjáratokat indítson Zalaegerszegre, tudniillik a jelenleg zajló pályafelújítás eredményeként "néhány éven belül az expressz-járatok menetidejét megközelítő szintre csökken majd a gyorsvonatok menetideje", a konkurencia pedig rosszul jönne a MÁV-nak.

Egyébként én is szívesebben utazom vasúton. Csak ne tartana közel három órán át a 132 kilométeres út Balatonfüredig, négy órán át Keszthelyig. Ne késne legalább félórát minden járat nyáron a Balaton környékén. Ne tudnám, hogy a hetvenes években ugyanannyi idő alatt lehetett eljutni az Őrségbe, mint ma. Ráadásul ugyanazokon a síneken, ugyanazokkal a szerelvényekkel.

_____

Nemhogy közlekedésmérnök, közgazdász sem vagyok. Mégis kételkedem benne, hogy a legtöbbször ma is forgalmi személyzet, kalauz (és persze sokszor utas) nélkül működő mellékvonalak újból belengetett megszüntetése oldaná meg a MÁV gondjait, miközben a pénztárosok továbbra is értetlenkednek, ha valaki teljes árú jegyet kér. Hogy annak ellenére vonatra száll, hogy nem közalkalmazott, rokkant és még vasutas sincs a családjában.

Miközben a 65 éven felüliek ma is ingyen utaznak, noha a fiatalabb nyugdíjasok is csak jelképes összeget fizetnek: évente öt alkalommal 90 százalékos kedvezménnyel, vagyis pár száz forintért juthatnak el akár az ország másik végébe és vissza. Miközben a közalkalmazottak évi tizenkét retúrútjának felét az állam fizeti.

_____

Nem jutottunk közelebb, csak kikívánkozott belőlem, amin az odaúton agyaltam meg amit Zoli is feszeget: hogy mit érünk, mit ér a pénzünk és hogy esetenként mennyire nem kapunk érte semmit.

(Képek: innen és innen.)